Akár azt gondolod, hogy képes vagy rá, akár azt hogy nem, mindig igazad van.
Henry Ford


Azonos neműek iránt érzett vonzalom:
Definíciók és okok


Biológia és genetika
Az utóbbi tíz évben sok szó esett a homoszexualitás biológiai és genetikai okairól, illetve meghatározottságának kérdéséről,... Mindenekelőtt három különböző tanulmány foglalkozott ezzel. A sajtóban úgy jelent meg a hozzájuk kapcsolódó értékelés, mintha ezek azt bizonyították volna be, hogy a homoszexualitás megváltoztathatatlan, mivel némelyek már eleve ilyennek születtek”.

Röviden bemutatom ezt a három tanulmányt, és idézek a tudósok véleményéből. Ez alapján nyilvánvalóvá válik, hogy ezidáig semmilyen tudományos alapja nincs a homoszexualitás genetikus vagy biológiai okainak.

LeVay tanulmány:
Simon LeVay tanulmánya, „A Difference in Hypothalamic Structure Between Heterosexual and Homosexual Men”, („Heteroszexuális és homoszexuális férfiak hypothalamusa között fennálló felépítésbeli különbség” (szerk.)) 1991 augusztusában, a Science folyóiratban jelent meg. LeVay közölte, hogy a hypothalamusban (a köztiagy területén) talált egy neuroncsoportot (INAH3) amely a heteroszexuális férfiaknál kétszer olyan nagynak tűnik, mint a homoszexuális irányultságúaknál. LeVay úgy vélte, hogy a hypothalamus ezen részének köze van a szexuális irányultsághoz, ami ezáltal valamilyen módon biológiailag meghatározott.
A LeVay tanulmány rövid kritikája:
  • Mind a 19 homoszexuális irányultságú férfi, akiknek az agyát vizsgálták, AIDS-ben halt meg. Tudjuk, hogy a HIV/AIDS az agyban biológiai elváltozásokhoz vezethet. Tehát a hypothalamusban lévő elváltozások a homoszexualitás okai helyett az AIDS következményei lehetnek.
  • LeVay a kontrollcsoport szexuális orientációját nem tudta megvizsgálni. Ezzel kapcsolatban ő maga írta: ”Két személy (mindkettő AIDS páciens) azt állította, hogy nem aktívan homoszexuálisok. A további 14 páciensnél semmilyen dokumentum nem tartalmazott szexuális irányultságra vonatkozó információkat; feltételezzük, hogy zömében teljesen homoszexuálisok.” 1 „A feltételezések” viszont nem tudományos bizonyítékok.
  • A 19 homoszexuális alanyból három esetben nagyobb volt a hypothalamusban levő neuronok csoportja, mint a heteroszexuális alanyoknál. Ezzel szemben a 16 heteroszexuális személy közül hármójuk hypothalamusában kevesebb neuront találtak, mint az a heteroszexuális irányultságú csoport átlagának megfelelne. Ez újra csak azt igazolja, hogy a 35 vizsgált személyből 6 nem felelt meg a LeVay által felállított alaptézisnek. Ezáltal tehát nem megbízhatóak és szignifikánsak a tanulmány eredményei.
  • Nincs rá bizonyíték, hogy ennek a neuroncsoportnak valóban köze lenne a szexualitáshoz. Charles Socarides, a New York-i Albert Einstein College of Medicine pszichiátriai professzora a következőképpen kommentálta ezt: „Abszurd az a feltevés, hogy az agynak majdnem szubmikroszkópikusan kicsi területe lenne felelős a szexuálalitás tárgyának megválasztásáért. Az agyban egy neuron szaporulat nem lehet szexuálistárgy megválasztásért felelős. 2
  • LeVay maga is tisztázta: „Fontos hangsúlyozni, hogy mit nem találtam. Nem bizonyítottam be, hogy a homoszexualitás genetikus eredetű, és nem is fedeztem fel semmiféle genetikus okot a homoszexualitással kapcsolatban. Nem bizonyítottam be, hogy a homoszexuális férfiak így születtek. Akik a kutatásomból ezt a következtetést vonták le, félreértelmezték a munkámat. Az agyban homoszexuális központot sem találtam. …Mivel felnőttek agyát vizsgáltam, nem tudjuk, hogy az ott található különbségek már születéskor megvoltak-e vagy esetleg csak később fejlődtek ki.” 3
  • Kenneth Klivington (Salk Institute, San Diego): „Számos utalás van arra, hogy az agy struktúrái bizonyos környezeti ingerekre megváltozhatnak. Így a homoszexuálisokra jellemző agyi struktúra különbsége is lehet környezeti- és viselkedési tényezők eredménye.” 4


Bailey és Pillard tanulmánya:
John M. Bailey és Richard Pillard tanulmánya, „A Genetic Study of Male Sexual Orientation” (Genetikai tanulmány a férfi szexuális irányultságáról” (szerk.)) (címmel), az Archives of General Psychiatry-ban jelent meg 1991 decemberében. A szerzők egy- és kétpetéjű ikreket, fiútestvéreket és örökbefogadott fiútestvéreket vizsgáltak kérdésfeltevéses módszerrel: A kérdés az volt, hogy ha az egyik fiútestvér homoszexuális, akkor milyen gyakorisággal homoszexuális a másik is? Eredményük szerint a vizsgált egypetéjű ikrek esetében 52%-uknál (56 testvérpárból 29-nél) a másik testvér is homoszexuális volt. A kétpetéjű ikrek esetében 22%-ban (54 párból 12-nél) volt a másik testvér is homoszexuális. Örökbefogadott fiútestvéreknél az esetek 11%-ban (57 párból 6-nál) volt mindkét testvér homoszexuális, a vizsgált biológiai testvéreknél nem ikreknél viszont csak 9%-ban (142 párból 13) volt mindkét testvér homoszexuális. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a homoszexualitásnak valószínűleg genetikailag meghatározott oka lehet.

A Bailey-Pillard tanulmány rövid kritikája:
  • A tanulmány legnagyobb gyengéje a szerzők eltérő értelmezése. Abból a tényből, hogy az egypetéjű ikrek majdnem 50%-ánál nem mindkettő, hanem csak az egyik volt homoszexuális, az következik, hogy a genetika nem játszhat döntő szerepet a szexuális orientációban. Különben az esetek 100%-ban vagy mindkét iker heteroszexuális, vagy mindkettő homoszexuális lenne, mivel az egypetéjű ikrek esetében azonos a genetikai struktúra. Ezek az eredmények azt a magyarázatot is jelenthetik tehát, hogy a homoszexualitás okai környezeti hatásokra vezethetők vissza. Anne Fausto-Sterling a Brown University-ről a következőképpen kommentálta ezt: „Ha egy ilyen tanulmánynak egyáltalán van értelme, akkor olyan ikreket kell vizsgálni, akik külön nőttek fel. A genetikai adatok értelmezése egyértelműen gyenge.” 5
  • A vizsgált ikerpárok választása nem volt semleges, szúrópróbaszerű, mivel az alanyokat homoszexuális újságokban, magazinokban feladott hirdetés útján, nem pedig általános újságokban találták. Így jelentősen nagyobb annak a valószínűsége, hogy a vizsgálati alanyok szexuális irányultságuk tekintetében azonosak voltak.
  • Simon VeVay így nyilatkozott: „Az ikerkutatás nyilvánvalóvá teszi, hogy a homoszexualitás nem lehet egyszerűen veleszületett, mert még az egypetéjű ikrek sem azonos irányultságúak.” 6
  • Bailey maga is elismerte: „A körülvevő környezeten kell múlnia annak, hogy az ikreknél a nemi irányultság tekintetében eltérés fordul elő.” 7
  • Az azonos neműek iránti vonzalom kialakulásában a kutatók nem vizsgálták a családon belüli erőszak, szexuális erőszak és más környezeti hatások szerepét. Amennyiben például kutatták volna azt, hogy az egypetéjű ikreknél gyakrabban fordul-e elő családon belüli erőszak, mint kétpetéjű ikreknél vagy a nem iker testvéreknél, akkor ez magyarázatot adhatna a homoszexualitás eltérő előfordulására.


Hamer tanulmány:
Dean Hamer tanulmánya az et. al. National Cancer Institute "A Linkage Between DNA Markers on the X Chromosome and Male Sexual Orientation" a Science-ben jelent meg 1993 júliusában. A média szemmel láthatóan a "homoszexuális gének felfedezéséről" beszélt. A szerzők 40 homoszexuális irányultságú férfitestvért vizsgáltak, és arra az eredményre jutottak, hogy a homoszexualitás némely esetben kapcsolatban áll egy, az anyától a fiúra öröklődő X kromoszómán lévő területtel (Xq28). A homoszexuális orientációjú férfitestvérekből 33-ójuknál a kromoszóma egyik végszakasza azonos struktúra-variációt mutatott. Pusztán statisztikusan nézve ez csak 20 férfinál fordulhatott volna elő. Ezért Hamer feltételezte, hogy a testvérek 64%-ánál az Xq28 genetikus mintájának sorrendje összefüggésben áll a homoszexualitással.

A Hamer tanulmány rövid kritikája:
  • A vizsgálat során nem alkalmaztak kontrollcsoportot. Ez tudományosan igen gyenge eljárás. Hamer és munkatársai elmulasztották a heteroszexuális testvérek vizsgálatát. Mi lenne abban az esetben, ha azok azonos genetikai mintát mutatnának?
  • Nincs semmiféle bizonyíték arra, hogy a szóban forgó kromoszóma-területnek közvetlen köze lenne a szexualitáshoz, a szexuális irányultsághoz.
  • Egy kanadai kutatócsoport, amely hasonlóan járt el módszertanilag, nem volt képes a Hamer-tanulmány megismétlésére. 8
  • Hamer maga hangsúlyozza: „Ezek a gének önmagukban nem tesznek senkit homoszexuálissá.” …A személyiség biológiája ennél sokkal összetettebb.” 9


jegyzetek
1 Simon LeVay, „A Difference in Hypothalamic Structure Between Heterosexual and Homosexual Men,” Science 253 (1991. augusztus): 1036.
2 Idézet: Marlin Maddoux, Answers to the Gay Deception (Dallas, TX: International Christian Media, 1994.), 24.
3 Idézet: David Nimmons, „Sex and the Brain,” Discover Vol. 15, no. 3 (1994. március), 64-71.
4 David Gelman et al., „Born or Bred?” Newsweek (1992. febreuár 24.), 46.
5 Gelman et al, 46.
6 Idézet: Maddoux, Answers, 26.
7 Gelman et al., 46.
8 George Rice et al., „Male Homosexuality: Absence of Linkage to Microsatelite Markers on the X Chromosome in a Canadian Study” (Előadás a 21. Annual Meeting of Sex Research-en, Provincetown, Mass., 1995.); Idézet: E. Marshall, „NIH Gay Gene Study Questioned,” Science 268 (1995.), 1841. Combined Dispatches, „New Study Challanges Theory of, ’Gay Gene’ in Homosexauls,” Washington Times (1999. április 23.), A3; C. Chamberlain, „Where Did the Gay Gene Go?” Internet, www.ABCNEWS.com, 1999. április 23.

meleg, homoszexuális, homoszexualitás